Holdvilág-árok - úti beszámoló


Azok a kirándulások a legjobbak, amelyekhez csak vázlatos útiterv készül, és menet közben alakul az igények szerint. Aztán ott vannak még azok a túrák, ahová kész tervekkel indulunk, de a figyelmetlenség, vagy a bizonytalanság változtat az útvonalon olyan formában, hogy azt tervezni sem lehetett volna jobban. Nos ez a mostani kirándulás az utóbbi kategóriába tartozott.

***


Hirtelen jött ötlet alapján a Holdvilág-árok lett a célpont. Pontosabban Holdvilág-árok - Lajos-forrás - Dömörkapu. Az útvonal nem tartozik az egész napos túrák közé, ezért egy késői busszal indultunk Pomázról. Kiskovácsinál aztán leszálltunk a buszról és besétáltunk az erdőbe.
Szolidan nyit a természet. Az út elején békésen kerülgeti az út a patakot. Iszonyúan "rumlis" a terület,  tele van kidőlt fák, elsodort tereptárgyak maradványaival. Aki most jár erre először, az nem is sejti, milyen szép volt ez a rész korábban. Régebben kis hidak vezettek át a patak felett, hol az egyik, hol a másik oldalon vezetve a turistát. Aztán jó tíz évvel ezelőtt egy nagy esőzés megtette az hatását és elsodort mindent. Fákat döntött a mederbe, hidakat, kiépített pihenőhelyeket sodort el.


Nem számoltam, de talán két híd van most az útvonalon a korábbi nyolc-tíz helyett. Már semmi sem a régi, a patakban is talán csak néhány liter víz csordogál emlékeztetve egy szebb időszakra.
Több helyen láttunk vaddisznótól származó nyomokat. Az alábbi képen egy dagonyázás nyomai láthatók, és megfigyelhető az is, hogyan dörgölőzött az állat a partfalnak.


Eredetileg azt terveztem, hogy készítek néhány HDR képet, ezért állványt is vittem magammal. Nos feleslegesen cipeltem magammal, mert egyetlen képhez sem használtam. Arra számítottam, hogy a napsütésben hatalmas kontraszt lesz, helyette viszont egész nap borult idő volt. Ilyenkor bőven elegendő a fényképezőgép normál átfogása, nincs szükség varázslatra. Sebaj, legalább kiszellőztettem a holmit. Most is nálam volt az ilyen terepen rendkívül hasznos kalibrációs tábla, a Color Checker Passport, ami abban segít, hogy az erdő zöld szűrőjén keresztül elszínezett környezetet viszonylag színhelyesen sikerüljön visszaadni. Teljesen színhelyes sosem lesz a felvétel, hiszen az erdőben - a változó sűrűségű lombtakaró miatt - minden négyzetméter más színezetű. Azért arra kíváncsi lennék, hogy csak nekem okoz problémát fotózáskor az erdő zöld színe, vagy más is küzd hasonló problémákkal.



Ez a fa eredetileg a patak túlsó partján állt, és mikor kidőlt, pont egy pihenőhely asztalát és padjait csapta ketté. Elképzelni sem merem azt a robajt, amivel a fa megadta magát. Ilyenkor, a földön fekve látszik csak igazán, milyen hatalmasak ezek a fák. Sajnos az erózió megteszi a hatását, mert a fák gyökerei az árok mindkét oldalán jórészt szabadon vannak, nem sok kapaszkodást biztosítva a fáknak. Nagyobb esőzések után jócskán mozog itt a talaj, ez végig megfigyelhető. Egyes helyeken hatalmas területek szakadtak le és csúsztak a mederbe, amivel jócskán átszabták a tájat. Néhol még felfedezhető a korábbi útvonal egy-egy szakasza, amit most hatalmas földkupacok borítanak.



Feljebb sétálva finoman változik a táj. Mélyül és szűkül az árok, itt már jellemzően sziklák rengetege borítja az árkot, a pataknak csak néhol sikerült nyomát találni. A séta is kínzóbb, mint korábban - rengeteg lépcsőzés és meredek szakasz vár a turistára ezen a terepen.



Nem mentünk el az árok végébe, ahol a létra és a Remete-barlang található, hanem egy kicsit korábban egy kiépített lépcsősoron kijöttünk fel a mélyből. Ez a lépcsősor az elején még viszonylag szelíden emelkedik, de később erősen bedurvul és egyre meredekebb, egyre magasabb fokok követik egymást. Ez alaposan próbára teszi a gyenge városi lábizmokat.




Feljebb érve egy kőfejtő-szerűséghez érkeztünk. Korábban itt a meredek sziklafal tövében egy víznyelő barlang volt, aminek a nyílását most gépekkel hatalmas és mély kockává faragták és valamit csináltak lent. A munkálatok miatt eléggé átrendezték a terepet és ez lett a vesztünk. Egy frissen kialakított út miatt letértünk az eredetileg tervezett útról és egy másikra keveredtünk, ami cselesen elvitt minket más irányba. Ezt természetesen akkor még nem sejtettük, csak apró jelek engedtek következtetni, hogy rossz az irány. Sebaj, gondoltuk, ez is jelzett turista út, lefelé vezet a hegyről, nagy baj nem lehet.



Egy idő után már éreztük, hogy a Lajos-forrást már nem érintjük és valószínűleg nem Dömörkapuhoz érkezünk, de bizakodóak voltunk, és nem hiába. Mint kiderült, egy olyan útra tévedtünk, amely a Csikóváraljai turistaházhoz vitt, onnan pedig visszasétáltunk majdnem odáig, ahonnan indultunk. Így sem rossz, sőt! A lépcsőzés és a sok mászás annyira kivette az erőnket, hogy külön boldogság volt visszajutni a "civilizált" környezetbe.




A korábban oly népszerű és sokak által látogatott Csikóváraljai turistaház és környéke már magánterület, sok figyelmeztetéssel és kerítéssel.



A felvételek Nikon D700-as vázzal, 1,4/24mm, 1,4/50mm és 2,8/105mm-es optikákkal készültek.
vlmworld2012