Azon a bizonyos ködös napon



Jóból sosem elég, hát még a rosszból - szokták mondani. Nem véletlen a sok fotó sírkert témában, hiszen kint voltam a négynapos ünnep minden napján, vagy az Indásokkal, vagy egyedül, vagy esőben, vagy ködben, vagy a reggeli napfényben. Az időjárás minden napra valami mást tartogatott, ezért nem tudtam megállni az ottani sétákat, a fotózást.


***

Az idei sírkerttel kapcsolatban az első sorozatban az Indasétán készült temetői képek voltak, a második sorozat az Indás tagokról szólt, aztán jött a munkásmozgalmi sorozat, most pedig a ködös reggelen és az azt megelőző napon a Kossuth és Deák mauzóleumban készült fotók jönnek. Jó sok fotót paszíroztam most ide, mert több bejegyzést már nem akartam készíteni a témában.

Az Indaséta napján ködre ébredtünk, ezért elhatároztam, hogy kiszaladok a sírkertbe, hátha délutánra már nyoma sem lesz neki. Épp hogy kilenc múlhatott, mikor kiértem. Kissé alulöltözködtem, mert hamar átjárt a nyirkos levegő, ezért csak a Kossuth mauzóleum körül készült pár felvétel. Ha már itt voltam, megkérdeztem a biztonságiakat, hogy délután lesz-e lehetősége a csoportnak bejutni.