Lónyál a tenyeremben




Hűvös, barátságtalan időben indultunk útnak Moncsigával. Ezúttal Budakeszi környékét vettük célba, de nem a vadaspark irányába, hanem a Petneházy-rét felé mentünk. Az út első szakasza sok vizuális élménnyel nem szolgált, mégis jóleső volt sétálni a friss levegőn. 

Második valamire való élményünk a Petneházy Lovasparknál ért minket. Két lovat találtunk szomorkodni az egyik kifutóban. Nagyon magányosak lehettek, mert lógó fejjel, összebújva álltak a korlát mellett. Némi cüccögés hatására sikerült magunkhoz csábítani őket, mi pedig simogattuk, becézgettük a két paripát. A kisebbik várhatott valamit tőlem, mert néha csuklóig bekapta a kezem, nyelvével pedig csatakosra nyalta ujjaimat. Mivel semmit nem tudtam adni neki, jobb híján a fa korlátot kezdte rágcsálni. Fotózni is akartam őket, de lónyáltól csöpögő kézzel fura volt markolni a fényképezőgépet. Sebaj, az a némi maszat eltávolítható, az élmény viszont megmarad. Már önmagában ez az élmény is megérte, hogy kiszabadultunk a városból, az pedig, hogy friss levegőn voltunk, csak hab volt a tortán.

***