Fotózni a téli szürkeségben


Barátságtalan és hűvös idő volt. A város határában sétálgattunk Tamással és Moncsigával, cipőnk már az első métereken átázott a nedves fűtől, de nem fordultunk vissza. A Szilas-patak mentén nézelődtünk, próbáltuk felfedezni a környék fotózásra alkalmas arcát. Sokan talán elő sem vennék a fényképezőgépet, annyira szürke volt minden, de ha jobban elmélyedünk a hely hangulatában, készíthetünk pár érdekes képet.


***


Sokan azt gondolják, fényképezni a szép dolgokat érdemes. Én ezzel nem értek egyet, sőt, a szép témák annyira közhelyesek lehetnek (feltételes mód!), hogy talán már nem is érdemes fényképezni azokat. Egy fotós számára kihívást jelent, hogy olyan környezetben készítsen érdekes képeket, ahol az első látásra semmi látnivaló nincs. Nincs napfény, nincsenek színek, nincsenek árnyékok, csak szürkeség. Ez gyakorlatnak sem utolsó, hiszen ha figyelmesek vagyunk, jó esetben sikerülhet olyan képeket készíteni, amelyek tükrözik a hely aktuális hangulatát, illetve azt, ahogyan mi ott és akkor éreztük magunkat. A jó fotó inkább hangulatot közvetít, mintsem konkrét látványt. Persze én csak reménykedni tudok, hogy nekem ez néha sikerül.





Gépemen az ötveneske figyelt, és már a séta elején úgy döntöttem, nem rekeszelem le, teljes nyíláson fényképezek mindent. Szoktam így fotózni, mert a kis mélységélességgel nagy folthatású képeket lehet készíteni, viszonylag kevés apró részlettel. Ilyenkor jobban kiemelkedik a főtéma, a környezet pedig inkább csak utalásszerű, nagy folthatású. Ez az optika f/2-es blendén simább bokeh-t ad, de most szándékosan f/1,4-es értéket használtam, mert ekkor a háttérben elmosódott faágak kicsit "idegesebb" hatást keltenek. Így számomra jobban passzolt a kép karaktere a hely hangulatához. Az előző lovas mese is ilyen felfogással készült. Utómunkában ráadásul még a kontrasztot is tovább lágyítottam, így a képeknek komor, szürke és régies hatása lett.